
Nemes Imre(Adminisztrátor)
Eme új rovatunkban szeretnénk minél több információt eljuttatni olvasóinkhoz, hogy megismerhessék munkánkat, küzdelmünket az állatkínzókkal szemben.
Hiába a Július 4-ei törvénymódosítás.
2010.07.30-án 5 kutyát kellett az Állatvédelmi őrszolgálatnak elkoboznia. A kutyákat ház nélkül, és víz nélkül tartották. Rövid láncon (az új törvénymódosítás kimondja a minimum 4 métert.) ami ráadásul bele is akadt egy használaton kívüli fűnyíróba. Bejelentésre mentünk ki a Ceglédi út melletti tanyára. A helyszínre érve láttuk, hogy az egyik kutya kínjában a fűnyírót rágja. A pulinak volt lerakva egy polcszerű tákolmány háznak. Oltva nem voltak a kutyák, a "gazdájuk" azt sem tudta megmondani, hogy mennyi idősek.
Szaporulat is volt 3 kölyköt is el kellett hoznunk.
A telepre beérve a kutyák nekiestek a vizes edénynek.
A tulajdonos úr persze nem értette mit kifogásolunk...
Nemes Imre(Adminisztrátor)
2010.07.11-én vasárnap 10-14-ig rendezzük meg az örökbe fogadó napot ahol az idős valamint az Állatvédelmi Őrszolgálat által elkobzott kutyusok várják, hogy szerető családba kerülhessenek.
Azok a kutyusok is várják a gazdikat akik már több mint 1 éve élnek a
menhelyen.
Ez a nap legyen az Ő napjuk, hiszen évek óta élnek gazdi nélkül, vagy sokukat rossz tartás, állatkínzás miatt kellett elkoboznunk.
Ha nem tud örökbe fogadni adománnyal is segíthetik az életüket amit hálásan köszönünk.
Vendégeink:
- Nick Árpád Guinness-rekorder erőművész
- Szécsi Katalin
- Skobrák Terézia az Idős Állatok Alapítványának elnöke
Füles a 2007-ben megkínzott kutyus is a helyszínen lesz és várja az
érdeklődőket.
Ezen a napon az örökbe fogadás mellé a német testvérszervezetünk ajándék
tápcsomagot ad a kutyusok mellé.
Várunk Minden Kedves állatvédőt!
Nemes Imre(Adminisztrátor)
Ide másoljuk be az Önöktől kapott leveleket. Mindennnél többet jelent számunkra, ha egy sikeres segítség után a gyazdi és a kutyus is boldog!
Kedves Attila!
A gyors segítségükért köszönettel a mai napon egy-két emberrel összefogva leadtunk a menhelyre egy kis adományként kutya és macska eledelt. (50 000 Ft értékben).
Üdvözlettel
Palik Antalné Zsuzsa
beszerzési szakelőadó
MÁV Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység
Nemes Imre(Adminisztrátor)
Ide várjuk a büszke gazdik kutyás fotóit. A legjobb képeket 2009-ben értékeljük és jutalmazzuk. Ha van egy jó sztori a kutyusról, azt is szivesen olvassuk!
Pénteken voltam kiskutyáért és elhoztam a kis pulit [lekvárt]
nagyon tündéri kutya egyből otthon érezte magát.Csak tisztelni tudom a munkájukat,és szeretnék segíteni amibe tudok és köszönöm a kis pulit üdv: Major János. csatolok egy képet.
Nemes Imre(Adminisztrátor)
Ebbe a rovatba azok írásait várjuk, akik környezetükben rossz körülmények között tartott kutyát, vagy kutyákat látnak. A hitelesség miatt fontos , hogy lehetőleg fotóval is igazolva legyen a történet. Reméljük a 2009-es évben itt lesz a legkevesebb hozzászólás!
Ha javasolhatom, élni kellene az állatorvosok által felajánlott ivartalanítási akcióval, évente kétszer is szokott lenni! A nem kívánt szaporulat megelőzésének ez a legjobb módszere.
Részleteket is szívesen írok! Ha nem túl előrehaladott a vemhesség, akkor is lehet még ivartalanítani.
Nemes Imre(Adminisztrátor)
Köszönjük a türelmet mindazoknak, akik már hiányolták a fórumot!
Örömmel jelentjük, hogy elkészült a végleges verzió!
Ebben a rovatban várjuk a hozzászólásokat, javaslatokat, véleményeket, kéréseket.
Minden témának lesz házigazdája, akihez bárki bizalommal fordulhat.
Kellemes, és persze hasznos időtöltést kivánunk mindenkinek!

Üdvözlöm a Mentsvár dolgozóit.Szégyenlem magam,hogy már nagyon rég voltam itt.Annak viszont nagyon örülök,hogy levélben tájékoztattok időközönként.És arra legtöbbször válaszóltam.Bár azt nem tudom,hogy megkapja-e valaki.
És az életben azért követem mentsvár munkáját,és annyira boldogá tesz,hogy a bejelentett rosz sorsú kutyák helyzetét,hamar megoldjátok. :-)
Szuzi örögbefogadott kutyus jól van.Készültek képek róla,csak még gépre nem töltöttem fel.
Igérem hamarosan sort kerítek rá.
Ami a legjobban teccik,mikor a kutyus kér adományt. :-) Nagyon találó ötlett!És úgy tünik,ö is élvezi,hogy mindeni rá figyel.
Fogadni mernék Nemes Imi ötlette volt... :-)
Egyenlőre ennyi...
Csak igy tovább,sok álatka várja sokszor a segítséget!
Mostmár többször benézek.

